Megyei eMagyarország Pont - Hajdú-Bihar Megye

GINOP 6.1.2 – Álláslehetőség eTanácsadóknak

 

Örömmel értesítjük eTanácsadó kollégáinkat, hogy a mai napon nyilvánossá vált a GINOP-6.1.2.-15 Digitális szakadék csökkentése projektben betölthető mentori és megyei mentor koordinátori munkakörre vonatkozó felhívás, melyet ide kattintva tekinthet meg!

A projekt célja a lakosság digitális kompetenciájának növelése, ezáltal képzett munkaerőt biztosítani a gazdaság számára, növelve a gazdaság versenyképességét, egyben bővítve a foglalkoztatottak létszámát. A munkaképes korú felnőtt lakosság a projekt keretében térítésmentesen vehet részt képzéseken országszerte (több, mint 100 000 fő részvétele lehetséges). A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) eMagyarország Központjának feladata az eTanácsadók és az eMagyarország Pontok segítségével a projekt célcsoportját képező állampolgárok toborzása, a képzésbe történő bevonásuk támogatása, valamint a képzések teljes időtartama alatti mentorálási tevékenység biztosítása.

Amennyiben Ön is jelentkezne valamelyik pozícióra, elsőként az itt található kérdőív kitöltésével szükséges jeleznie felénk csatlakozási szándékát. Az elektronikusan elküldött regisztrációját követően, néhány napon belül felkeressük, és elküldjük Önnek a pályázatának beadásához szükséges további információkat.

Felhívom figyelmét, hogy a pályázati szándékot felmérő kérdőív kitöltése KIZÁRÓLAG személyes e-mail címmel lehetséges! Amennyiben Ön is pályázni szeretne, és jelenleg csak olyan e-mail fiókkal rendelkezik, melyet több személy is használ, kérem, elsőként hozzon létre egy olyan e-mail címet, melyen kizárólag Önnel tudunk kapcsolatba lépni!

A pályázati anyagának benyújtásához szükséges dokumentumokat (Europass formátumú, szakmai önéletrajz, legmagasabb iskolai végzettséget igazoló dokumentum szkennelt másolata, aláírt munkáltatói hozzájáruló nyilatkozat) érdemes már most összegyűjteni annak érdekében, hogy a pályázati felület megnyitásakor minél előbb véglegesíthesse jelentkezését.

A mentori és megyei mentor koordinátori pozícióra történő jelentkezés végső határideje 2016. május 10.! 

Amennyiben a regisztrációs folyamattal (kérdőív kitöltésével) és a pályázat benyújtásával kapcsolatosan bármilyen kérdése merülne fel, kérem, először olvassa el a gyakori kérdések oldalunk bejegyzéseit! Ha ezt követően sem kapott választ kérdésére, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Horváth Kata

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vári Barbara

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Forrás: eMagyarország Központ

 

________________________________________________________________________________________________________________________________________

Jelenleg 63 eMagyarország Pont üzemel Hajdú-Bihar megyében, ahol az eKözszolgáltatások igénybevételéhez az Internet mindenki számára ingyenesen elérhető.

  • A lakosok számára könnyen elérhető, nyilvános térben működnek, ahová a lakosság rendszeresen ellátogat (pl. könyvtár, iskola, polgármesteri hivatal, kultúrház, idősek napközi otthona, teleház, plébánia).
  • Állandóan rendelkezésre állnak, meghatározott nyitvatartási rendben és időben várják a látogatókat.
  • A megyében megtalálhatók a nagyvárosoktól a legkisebb településekig.
  • Szakértő segítséget biztosítanak a betérőknek a képzett eTanácsadók segítségével.

Az egyes eMagyarország Pontok szolgáltatása a helyi igényeknek megfelelően kialakítva, igen széles skálán mozog.


Könyvtárunk

1966-ban kezdte meg működését Debrecen belvárosában a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Benedek Elek Könyvtára. 2003-ban a fiókkönyvtár új épületbe költözött, ahol kellemes környezetet biztosít látogatóinak klimatizált tereivel, esztétikus berendezésével, akadálymentes megközelíthetőségével.

A könyvtár emelt színvonalú tájékoztatást nyújt, a legváltozatosabb használói igényeket is ki tudják elégíteni. Aktív közösségi élet zajlik a hajdani Killer-házban, a verseket szeretők számára versbarát kört, idősebb olvasók számára nyugdíjas olvasókört szerveznek. A Benedek Galéria a város művészeinek kedvelt kiállítóhelye. Színvonalas városi szintű kulturális rendezvényeit sokan látogatják.

A kezdetben gyermekkönyvtárként működő könyvtár ma már felnőtt olvasókat is ellát, a beiratkozott olvasók kétharmada 14 éven felüli.

Gyűjteménye közel 30 ezer kötet, magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági irodalom, felnőtt szép- és szakirodalom, CD-ROM, valamint 50-féle folyóirat. Az Európai Unióval kapcsolatos információs anyag, a kisvállalkozók számára összeállított és a környezetvédelmi témájú különgyűjtemények speciális tájékozódási igényeket is kielégítenek.

A könyvtár rendezvényein gyermekeket és felnőtteket egyaránt fogad. A különböző témájú gyermekfoglalkozásokra csoportok is jelentkezhetnek. Felnőtteknek író-olvasó találkozókat, irodalmi programokat szerveznek.

Megyei eMagyarország Pont

Intézte már hivatalos ügyeit sorban állás nélkül?

"Átlépett" már az Ügyfélkapun?

Ha bármelyik fenti kérdésre bizonytalan igen, vagy - ami még rosszabb - határozott nem a válasz, akkor itt az ideje felkeresni a Méliusz Benedek Elek Könyvtárának eMagyarország Pontját. Szeretettel várunk minden kedves olvasót és ide látogatót!

Cím: 4026 Debrecen, Piac u. 68.
Telefon: +36/52/502-431
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
eMagyarország ID: 1826

eTanácsadók, akik várják Önöket:

  • Lipcsei Ádám
  • Sallai Kálmán
  • Tomasovszki Anita
  • Vranyecz Tünde

Szolgáltatások

Ingyenesen igénybe vehető

  • eTanácsadás igénybe vétele
  • hozzáférés az e-Kormányzati szolgáltatásokhoz
  • könyvtári katalógus használata
  • könyvtári szolgáltatások bemutatása
  • számítógépes adatbázisok, multimédiás CD-ROM-ok helyben használata 
  • helyismereti közhasznú információk
  • ingyenes Wifi csatlakozási lehetőség
  • felolvasó szoftver vakok és gyengélátók számára
  • 2 db eMagyarország Pontos számítógép (álláskeresésre, tanulásra, eÜgyintézésre)
  • mobilra optimalizált szolgáltatások bemutatása 
  • NAVA filmarchívum használata

Térítéses szolgáltatások

  • Számítógép használata beiratkozott olvasóinknak
  • Fénymásolás (A/4, A/3)
  • Szkennelés
  • Nyomtatás (A/4)
  • Színes kép nyomtatása (A/5, A/4)
  • Fotónyomtatás (A/4)
  • Másolás CD-re 
  • Másolás DVD-re
  • Alap- és középfokú IKT képzések

Beiratkozási díjak

Szolgáltatási díjak

eMagyarország Pont nyitvatartási ideje

Hétfő: zárva
Kedd: 10:00 - 18:00
Szerda: 10:00 - 18:00
Csütörtök: 10:00 - 18:00
Péntek: 10:00 - 18:00
Szombat: 8:00 - 12:00
Vasárnap: zárva

 

Az eMagyarország Program bemutatása

Az NIIF Intézet által koordinált eMagyarország Program, az ország területét lefedve, közel 1600 eMagyarország Pontot fog össze, melyek küldetése, hogy az internet elterjedés növekedésének révén a különböző társadalmi rétegek tekintetében az egyenlőséget megteremtsék.

Az eMagyarország Program a hazai információs társadalom fejlesztésének kiemelt, államilag koordinált eszköze. A Magyarország területén működő eMagyarország Pontok számos olyan lehetőséget biztosítanak minden betérő számára, melyek az információs társadalomban való boldoguláshoz manapság már elengedhetetlenek:

  • internet- és számítógép, illetve különböző irodai eszközök (szkenner, fénymásoló, fax, nyomtató) használata,
  • különböző elektronikus szolgáltatások és tartalmak használata,
  • internetes álláskeresés segítése,
  • a pontokon dolgozó úgynevezett eTanácsadók helyszínen történő segítségnyújtása a digitális írástudás és az e-közszolgáltatások használatának bemutatása által, pl. elektronikus adóbevallás készítése,
  • ügyfélkapu regisztráció elindítása, stb.

Az eMagyarország Program célja

„Az Európai Unió 1999 decemberében hozta nyilvánosságra az eEurope – kezdeményezést, melyet a köznyelvben eEurope – Információs Társadalmat Mindenkinek stratégiaként emlegettek. Ez a dokumentum a korábbi Bangermann- jelentésben foglaltakhoz képest szemléletbeli változást tükrözött: elutasította az információs fejlődés kizárólag gazdaságközpontúságát és a társadalmi érzékenységet hangsúlyozva az életminőség javítását és a társadalom információs fejlődésbe való bevonását tűzte ki célul. Csatlakozva ezen célokhoz 2003-ban hazánkban is elindult az eMagyarország Program.”

Az eMagyaroszág Programot az Informatikai és Hírközlési Minisztérium hívta életre azzal a szándékkal, hogy a közösségi internet hozzáférést biztosítsa és kiterjessze az ország teljes területére, különös tekintettel a hátrányos helyzetű térségekre és a kistelepülésekre. A Program kiemelkedően fontos célja, hogy az internet elterjedés növelésének révén a különböző társadalmi rétegek tekintetében az esélyegyenlőséget megteremtse.

A Program indulásakor a kormányzati szándékkal összhangban hosszú távú célként fogalmazódott meg, hogy az ország egész területén elérhető, közösségi Internet-hozzáférési pontok biztosítsák a világháló használatát mindaddig, ameddig az állampolgárok jelentős részének otthonában különböző okokból (technikai, anyagi) nincs lehetőség a nagy sávszélességű internet kialakítására. Az így létrehozott eMagyarország Pontok hozzájárultak ahhoz, hogy az állampolgárok mind szélesebb köre megismerhesse az internetet, ezen keresztül pedig biztosítsa a digitális esélyegyenlőséget, illetve megteremtődjenek az elektronikus közigazgatási szolgáltatások igénybevételének alapjai.

További részletek itt: 

Felelős Kiadó

Dr. Kovács Béla Lóránt, igazgató,
Méliusz Juhász Péter Könyvtár
4026 Debrecen, Bem tér 19.
Telefon: 52/502-470
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Webfejlesztő

Lente Tamás
"Webcomp Informatika"
4025 Debrecen, Erzsébet u. 26.
Telefon: 30/924-300
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tartalom felelős

Gombárné Szigeti Dalma

Méliusz - Benedek Elek Könyvtár
4024 Debrecen, Piac u. 68.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A világ megismerhető

A világ megismerhető!

Az internet már nem a jövő, hanem a jelen, mely nagyban befolyásolja mindennapi életünket. A 21. század információs társadalma számtalan követelményt támaszt, de még annál is több lehetőséget biztosít számunkra.

Méliusz - Benedek Elek Könyvtár

Megyei koordinátor: Gombárné Szigeti Dalma

Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 68.

Telefon: +36/52/502-431

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Méliusz Benedek Elek Könyvtárának eMagyarország Pontja az NFM - NIIFI - eMagyarország Centrum jóvoltából részt vett a MeMoP - 2014 programban, ezzel elnyerve a Megyei eMagyarország Pont státuszt Hajdú-Bihar megyében.

 2015. 05. 28. 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent GINOP 6.1.2 – Digitális szakadék csökkentése című konstrukció alapvető célja a digitális írástudatlanság csökkentése a felnőtt lakosság körében, digitális alapkompetenciájuk fejlesztése, mely hozzájárul gazdasági versenyképességük növeléséhez.

A munkaképes korú, informatikai készségekkel nem rendelkező lakosság digitális alapkompetenciájának fejlesztése kiemelkedő fontosságú, hiszen az IKT technológiák ismerete egyéni szinten alapvető feltétele a XXI. századi munkaerőpiacra történő sikeres belépésnek, a használatukra vonatkozó készségek folyamatos fejlesztése pedig kulcsszerepet játszhat az egyén munkaerő-piaci biztonságérzetének megszilárdításában.

A nagyszabású felnőttképzési projekt megvalósításában meghatározó szerepe lesz a Kormányzati Informatikai Ügynökségnek (KIFÜ), illetve a szervezet szakmai koordinálásában működő eTanácsadók hálózatának is. A program lebonyolításában résztvevő további konzorciumi partnerek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH), illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A projektben olyan indikátorok is meghatározásra kerültek – 100 ezer fő bevonása a digitális kompetenciafejlesztési képzésekbe (melyből 50 ezer fő alacsonyan képzett), 90 ezer tanúsítványt szerző állampolgár (melyből 40 ezer fő a belépéskor legfeljebb alsó középfokú végzettséggel rendelkezik) –, melyek nagyban indokolják az eMagyarország Pontok, illetőleg az eTanácsadók hálózatának magas szintű közreműködését.

Ahogyan a korábbi TÁMOP 2.1.2 projektben, most is az eTanácsadók aktív részvételével történik majd a célcsoporttagok toborzása, motiválása és a képzésbe kerülést követő mentorálása is, mely tevékenységeket az eTanácsadók a KIFÜ megbízásából fogják végezni.

A GINOP 6.1.2 ismét nagyszerű lehetőséget teremt az eMagyarország Program missziójának megvalósítására, a humán hálózat támogatására, illetve létjogosultságának igazolására.

A projekt indulásáról, és annak pontos részleteiről, valamint az eMagyarország Pontok és eTanácsadók közreműködésének lehetőségéről a későbbiek során a KIFÜ honlapján, valamint itt, az eMagyarország program hivatalos weboldalán keresztül is  tájékoztatást nyújtunk.

Forrás: KIFÜ

2016.04.20.

Örömmel értesítjük eTanácsadó kollégáinkat, hogy a mai napon nyilvánossá vált a GINOP-6.1.2.-15 Digitális szakadék csökkentése projektben betölthető mentori és megyei mentor koordinátori munkakörre vonatkozó felhívás, melyet ide kattintva tekinthet meg!

A projekt célja a lakosság digitális kompetenciájának növelése, ezáltal képzett munkaerőt biztosítani a gazdaság számára, növelve a gazdaság versenyképességét, egyben bővítve a foglalkoztatottak létszámát. A munkaképes korú felnőtt lakosság a projekt keretében térítésmentesen vehet részt képzéseken országszerte (több, mint 100 000 fő részvétele lehetséges). A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) eMagyarország Központjának feladata az eTanácsadók és az eMagyarország Pontok segítségével a projekt célcsoportját képező állampolgárok toborzása, a képzésbe történő bevonásuk támogatása, valamint a képzések teljes időtartama alatti mentorálási tevékenység biztosítása.

Amennyiben Ön is jelentkezne valamelyik pozícióra, elsőként az itt található kérdőív kitöltésével szükséges jeleznie felénk csatlakozási szándékát. Az elektronikusan elküldött regisztrációját követően, néhány napon belül felkeressük, és elküldjük Önnek a pályázatának beadásához szükséges további információkat.

Felhívom figyelmét, hogy a pályázati szándékot felmérő kérdőív kitöltése KIZÁRÓLAG személyes e-mail címmel lehetséges! Amennyiben Ön is pályázni szeretne, és jelenleg csak olyan e-mail fiókkal rendelkezik, melyet több személy is használ, kérem, elsőként hozzon létre egy olyan e-mail címet, melyen kizárólag Önnel tudunk kapcsolatba lépni!

A pályázati anyagának benyújtásához szükséges dokumentumokat (Europass formátumú, szakmai önéletrajz, legmagasabb iskolai végzettséget igazoló dokumentum szkennelt másolata, aláírt munkáltatói hozzájáruló nyilatkozat) érdemes már most összegyűjteni annak érdekében, hogy a pályázati felület megnyitásakor minél előbb véglegesíthesse jelentkezését.

A mentori és megyei mentor koordinátori pozícióra történő jelentkezés végső határideje 2016. május 10.! 

Amennyiben a regisztrációs folyamattal (kérdőív kitöltésével) és a pályázat benyújtásával kapcsolatosan bármilyen kérdése merülne fel, kérem, először olvassa el a gyakori kérdések oldalunk bejegyzéseit! Ha ezt követően sem kapott választ kérdésére, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Horváth Kata

horvath.kata@kifu.gov.hu

Vári Barbara

vari.barbara@kifu.gov.hu

Forrás: eMagyarország Központ

/
      ozio_gallery_fuerte
      Ozio Gallery made with ❤ by joomla.it

      Internet Fiesta - Safer Internet - Biztonságosabb internethasználat

      2015. március. 25. 10.00

      Safer Internet - Biztonságosabb internethasználat

      Biztonságos adatmentés, veszélyes tartalmú internet-oldalak, nem kívánatos számítógépes játékok, internetes zaklatás.

      Az előadás, illetve a beszélgetés célja, hogy felhívja a szélesebb közönség, ezen belül is elsősorban a fiatalok figyelmét a mobiltelefonok és online technológiák tudatosabb és biztonságosabb használatára.

      Helyszín: Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára (4031 Debrecen, Margit tér 19.)

      Internet Fiesta - Csevegés az Interneten

      2015. március 25. 8.00

      Csevegés az Interneten - Skype, facebook használat

      Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár Újkerti Könyvtára (4032 Debrecen, Jerikó u. 17-19., tel: 535-550).

      Internet Fiesta - Hajdúsámson eMagyarország Pont

      Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény - eMagyarország Pont

      Hajdúsámson, Szabadság tér 7., 4251

      Internet Fiesta programok:

      2015. 03. 19. 10.00

      Internet vagy könyv? 

      Lehetőségek a könyvtárban. 

      A keresés lehetőségeinek megismertetése. 

       

      2015. 03. 26. 14.00

      A család kedvencei az interneten

      Keressük a legjobb fotókat a házi kedvencekről. A könyvtár facebook oldalán hirdetett fotópályázat.

      Eredményhirdetés: 2015. 03. 26. 14.00

       

      2015. 03. 26. 

      Családfa kutatás 

      Budaházy Családi Krónika

      A település egyik legősibb családja, a Budaházy család történetének bemutatása, Tóthné Szathmáry Irén pedagógus, családfa kutató közreműködésével. 

      További információ a könyvtár facebook oldalán 

      Internet Fiesta - Városfoglaló játék - okostelefonnal

      2015. március 19-26.

      Városfoglaló játék - okostelefonnal
      Debreceni "kulturális" városfoglaló játék célja, hogy a várostérképen látható területek közül a lehető legtöbbet elfoglalják. Egy adott területet úgy lehet megszerezni, ha a benne található jelölt pontokon feltett kérdések 75 %-át helyesen megválaszolják.

      A játék a nap 24 órájában elérhető a következő weboldalon:

      http://varosfoglalo.civiskultura.hu/

      Internet Fiesta - Adatbázis bemutató középiskolások részére

      2015. március 19. 9.00-12.00

      Adatbázis bemutató középiskolások részére

      Segítség a tanuláshoz.

      Partner: Debreceni Ady Endre Gimnázium

      Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár Központi Könyvtára, olvasóterem (4026 Debrecen, Bem tér 19.).

      Méliusz - Benedek Elek Könyvtár

      Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 68.
      Telefon: +36/52/502-431
      E-mail: emagyarorszag@meliusz.hu